El se hiszem, hol kezdte a Masters Pál Attila is!
"A nevem Pál Attila, 43 éves, eredetileg salgótarjáni születésű, vagyok ahol kezdődött sport karrierem is egyben.
14 éves koromban, bátyám és az ő által vásárolt 1995-ben kapható "ikonikus" testépítő magazinok hatására kezdtem el edzeni az ottani Quasimodo Fitness teremben, akiknek nagyon sokat köszönhetek, akik sport szeretetét és alapjait megadták számomra. (A Quasimodo a mai napig istenkirály terem - a szerk.)
Ha jól emlékszem, olyan 1999 körül beválogattak a Scitec tesztbe, (második teszt, ahol a MyoMax volt), ami körülbelül akkora megtiszteltetésnek számított akkoriban, mint most egy versenyt megnyerni.
Ez akkora motivációt adott a számomra hogy elhatároztam: 1-2 éven belül Junior bajnok szeretnék lenni. De ezt az akkori továbbtanulás és anyagi helyzetem mellett nem tudtam sajnos kivitelezni.
Sportág irányú volt a továbbtanulásom is és vagyok olyan szerencsés hogy elmondhatom, több mint 20 éve a testépítésből élek - abból amit tisztelek és szeretek, edző/felkészítőként. Ezt megkoronázva 2018-ban megnyitottuk Zalaegerszegen az Atti Patika nevű független táplálékkiegészítő és sport ruházat/felszerelés üzletünket, amire különösen büszke vagyok mert egy "klub" jelleget szerettem volna neki adni, ahol összeverődik minden szakmailag komolyabb versenysportoló, "műkedvelő".
Büszkén mondhatom, hogy sikerült is.
Mivel hosszú éveken át mások felkészítésével foglalkoztam, magamat kicsit elhanyagolva, jött a gondolat: mivel annak idején le kellett mondanom a Junior bajnoki terveimről, mekkora poén lenne Mastersban megvalósítani - ezért 2021-ben, 40 évesen felkészültem először, 184cm magasságomhoz és 101 kg súllyal.
Két eredményemre vagyok különösen büszke, a 2023-as Superbody ahol két példaértékű és nagyszerű sportoló és ember, Tischler Csaba és Takács Zoli után a 3.helyet sikerült megszereznem. Illetve idén tavasszal a Magyarországon megrendezett WBPF Európa Bajnokságon, Masters kategóriában ahol sikerül 104kg-al egy végre száraznak mondható formát vinnem, sok indulóval és erős mezőnyben a 2.helyet sikerült megszereznem."
Ki fogja átadni a díjakat a Superbody-n?
Egyikük pl. Pethe Sára (Team Scitec) lesz, aki nem csak kőkemény sportoló, hanem csodálatos személyiség is. Az idei tavaszi szezont pizzaevéssel töltötte részben, de ezt a versenyek utánra időzítette, ősszel pedig sajnos nem láthatnánk a színpadon, ha nem lenne kézenfekvő ez a megoldás.
Ménesi Norbi: misztikus dátum!
Superbody karrierje viccesen kezdődött: nem tudta hozni az Újonc súlykorlátot (ez idén mellesleg megszűnt) ezért Grand Prix-ben kellett színpadra állnia, ahol kondíció hiányában ugyan utolsó lett, de ez csak meghozta a lelkesedését. A következő évben már jelentősen jobb eredményt ért el.
Egészen különleges helyzet az, hogy 2013-ban, abban a bizonyos első évben a Superbody október 26.-ra esett, ami a feleségének a születésnapja.
Az idei pedig szintén október 26-ra esik, ez pedig Norbi jelenlegi tervei szerint az utolsó Superbody-ja lesz, mert idén visszavonul.
Az idei év meglepetése: Nagy Zsolt
Konkrétan: Nagy Zsolt megkereste Pistit, hogy edzőként segítsen a felkészülésben. 17 éve edz, 11 évig volt naturál. Már versenyzett 2015-ben a rövidgatyások között, de testépítő kategóriás versenyzőként most került elő.
Zsoltnak más most látszik, hogy a pózolással fog meggyűlni a baja, de Pisti abban éppen mesteri szinten van. A másik problémája hogy a látása nem túl jó, ezért nem tud elhelyezkedni normális munkahelyen a személyi edzés téma meg még nem igazán indult be neki. Szerencsére már akadt olyan, aki anyagi segítséget nyújtott.
A körülmények ellenére Zsolt ott lesz a Superbody színpadán, rögtön Grand Prix kategóriában, úgyhogy nem nagyon fogunk unatkozni!
Superman-effektus: Dr. Tót Krisztina
Dr. Tót Krisztina WBPF Európa bajnok, de most húzta be a PCA Figure Overallt is és ez azért különleges helyzet, mert civilben ügyvéd. A Superman-effektus nő létére ott jön képbe, hogy taláros ügyvédként a bíróságon egyfajta inkognitóban van, mint Clark Kent: fogalma sincs senkinek arról, hogy milyen fizikuma van valójában. Ami valahol nagyon vicces lehet - remélem lesz alkalmam megkérdezni tőle.
Krisztina a Kokovai Team csapatában van, de annyira, hogy Kokovai Andorral és Tóth Renátával edz minden reggel 5 óra harminckor.
Az alapforma is nagyon jó, szép kerek izomzata van, kondíciója pedig iszonyatos, komoly kihívó lesz a Superbody-n!
Szegedi Balázs elég jól kezdett!
És ugye a poén lényegi része az, hogy Balázs élete első versenye a Kriko Kupa volt, ahol két kategóriagyőzelem is összejött, hozzá meg egy abszolút!
Azt hiszem feladja a leckét a Superbody újoncoknak!
Színpadon a két mester - pedig nem is indultak!
Gabi már lenyomta a tavaszi szezont, Zsolt pedig kvázi visszatérő. Bár nem sokat hagyott ki, de tavaly már nem jutott el a Superbody-ra, pedig nagyon vártuk.
Idén ősszel a Superbody az első versenyük. Hogy Mastersben vagy GP-ben indulnak, ez csak rajtuk múlik - a Masters mezőnyre nagy szükségünk van, hogy fel tudjuk éleszteni a kategóriát, a Grand Prix pedig már most láthatóan kőkemény lesz. Hamarosan kiderül!
Superbody után a cél a PCA Világbajnokság November 17.-én Amsterdamban!
fotó: Csák isti
Vékony Norbi nem vékony!
Vékony Norbi eredetileg asztalos, talán ezért is akart magának testet faragni. Innen váltott személyi edzésre, de sportmúlt tekintetében a helyzet az, hogy már gyerekkorában birkózott, majd thai boxolt. Ez utóbbi mellett kezdett súlyzóval edzeni 14 évesen, 11 éve. 18 éves korától versenyez.
Tavaly is indult Openben, idén pedig újra nekifut, már nagyobb tömeggel, pontosan azon az úton haladva, ahol kell.
Ami nekem végképp szimpatikus: ugyan informatikai végzettsége is van, de az asztalos szakmában képzeli a jövőt. Ehhez gyűjt most tőkét a személyi edzéssel.
Szép-e Nikolas?
Szépe Nikolas tavaly debütált a Superbody GP-ben ha jól emlékszem és meg kell hogy mondjam, igen örültünk neki. Ugyan még nem tudta szorongatni az élmezőnyt, de igyekezett minél több húst felszedni azóta a felvidéki, gútai sportoló. Rögtön kérdeztem, Babettája van-e, mert Gúta volt a legendás segédmotorgyár otthona, de (bár van a családban) sajnos Nikolas nem azzal közlekedik - ami neki inkább szerencse.
Nikolas mindössze 27 éves és nagyon elszánt. A helyezések nem érdeklik, de minél nagyobb tömeggel és minél szárazabban akar jönni október 26.-án. Pontosan ilyen versenyzőket várunk!
A nem hozzáértőknek mondom: ne dőljenek be a telefonos képeknek, nem adják vissza a valóságot.
Bemelegítés után élesben: Koszogovits Milán
Most lássuk a bemutatkozását:
"Szombathelyen élek és személyi edzőként dolgozom. 2017 óta mélyedtem el igazán a testépítés világában, miután egy keresztszalag-műtét miatt abba kellett hagynom a kosárlabdát. A testépítés komolyabban 2022-ben került a középpontba, amikor felkerestem Bóni Balázst azzal a céllal, hogy versenyezni szeretnék és szeretném megtanulni tőle mindazt, amit a testépítésről tudni lehet. Azóta is töretlen az együttműködésünk és nagyon hálás vagyok, hogy ő az edzőm, tőle tanulhatok.
2023-ban álltam először színpadra, a WABBA és a Bodysport Kupa versenyein. Eredetileg a Superbody verseny is tervben volt, de a hosszú diéta és a két verseny fizikailag és mentálisan is kimerített, így arra már nem jutottam el. Az idei évben viszont kizárólag erre összpontosítunk. A tavalyi év számomra egyfajta bemelegítés és ismerkedés volt a versenyzéssel, de most már készen állok a következő nagy kihívásra. Mind formailag, mind mentálisan sokat fejlődtem, és elértem a kitűzött céljaimat."
Támadnak a fiatalok: Horthy Ákos
Horthy Ákos még csak 18 éves, a 2023-as Muscle Beach Minősítő Bajnokság hatására kezdett versenyezni. Innen idézem őt.
Lantos Johnny csapatpózolás!
Egyszerűen meg kell érteni, hogy ha valaki nem tudja jól megmutatni magát, nem fog jó helyezést kapni a bíróktól, mert ők a versenyző fizikumát a versenyző által mutatott vizualitás alapján ítélik meg. Ezen felül a nézők sem kripliket akarnak látni a színpadon: alapvetően szórakozni jönnek és inspiráló fizikumokat látni. Egészséges, izmos, férfias kiállás, a fizikum esztétikus bemutatása kellene legyen a cél.
Mindig mondom: nem balettművésznek kell lenni, de arra senki nem kíváncsi, hogy ki nem képes beállni normálisan a hét kötelező pózba. Arra meg pláne nem, hogy ki van látványosan rosszul: az is egy feltétel kellene hogy legyen, hogy a versenyző olyan állapotban legyen fizikailag, hogy végig tudja gond nélkül csinálni a verseny. (A Superbody versenyszabályzat tartalmaz ilyen kitételt.)
Aki rosszul van az nem jól készült fel - a bíróknak pedig ezt figyelembe kell venni! A színpadi büféhangulat (amikor vizespalackokkal meg kólával mászkálnak a színpadon) pedig szerintem egyenesen felháborító - ezek a Superbody-n legalábbis megengedhetetlen dolgok.
Eme kicsi, ámbár szigorú kitérő után vissza Johnnyékhoz: a csapatpózolás egyrészt összetartja a csapatot és szerintem mindenkinek önbizalmat ad, másrészt logisztikailag egyszerűbb, harmadrészt kicsit modellezi a közösségi élménnyel azt az érzést, amikor a többi versenyzővel állunk a színpadon. Ezt is szokni kell lelkileg és technikailag is, még akkor is, ha a felvezető bíró megbízhatóan beállít mindenkit a helyére.
Tudni kell, melyik pózban milyen izmokat fogj, meddig tartsd ki, ügyelni hogy ne engedd el, amit hajlamos az embere elengedni (pl. felsőtest pózoknál láb vagy has), hogyan takarékoskodj az energiáddal majd a színpadon, amikor hosszú percekig feszíteni kell, miközben a reflektorok fénye pont olyan érzést ad, mintha 50 fok melegben állnál a nyári napfényben délben.
Szegedi Balázs a Valhallából!
Egész életében sportolt, kiskora óta judo-zott és atletizált, 17 éves kora óta végez súlyzós edzést. A Valhallában edz Egerben, ami egy kicsit garancia a minőségre még akkor is, hogy ha ebben a Valhallában még mindenki életben van szerencsére. (Bár szerintem átkerültek a hétköznapi életen túli valóságba a sport által.)